Tizenöt év után kivonul a tőzsdéről a Kulcs-Soft
A cégvezetők szerint saját erőből is képesek lesznek elérni a kitűzött célokat.
A cégvezetők szerint saját erőből is képesek lesznek elérni a kitűzött célokat.
Nem örültek a befektetők a különadók meghosszabbításának, és annak sem, hogy a bankok újabb sarcokat kapnak a nyakukba.
Már az elmúlt hónapokban is jól teljesített a magyar tőzsde, többször is rekordot döntött, ma pedig ismét történelmi csúcsot ért el. Átlag feletti volt ma a forgalom, és a kedvező nemzetközi hangulat is kellett a csúcsdöntéshez.
Az illető ellen büntetőfeljelentést is tett a jegybank.
Az elnök-vezérigazgató vagyonkezelője 25 ezer részvényt vett.
Nyolcévnyi tulajdonlás alatt nem vált valóra a jegybank álma, hogy naggyá teszi a tőzsdét; a BÉT koncentrált, marginális és kockázatos maradt. A fantáziadús kis cégeknek viszont kaput nyitottak.
Az inflációkövető állampapírok több száz milliárd forint kamatot fizetnek 2024 elején. A pénz újrabefektetésekor már érdemes részvényeket is figyelni.
A Hold Alapkezelő vezérigazgatójának pszichológus segített feldolgozni frusztrációit, amikor első milliárdos alapja hatalmas mínuszban állt. Nem látja, mitől lennének a repterek, így Ferihegy jobb helyen állami kézben. Nem fél attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkáját, mert szakmájában az igazán fontos kérdések megválaszolásában egyelőre az ember a jobb. HVG-portré.
A kiskereskedelmi bevásárlóparkokat üzemeltető Shopper Park Plus hozza az újdonságot.
Thomas Peterffy, azaz Péterffy Tamás a szocializmus szegénysége elől Amerikába menekült szerencsét próbálni, ami olyan jól sikerült, hogy a hetvenes évek végén, pár fővel alapított cége ma már valóságos bróker-világbirodalommá hízott. A Magyarországon hamarosan bankot nyitó üzletember vagyona ma hatszor értékesebb, mint Soros Györgyé, de a pénzfialtatásba már itthon belekóstolt, amikor sokszorosan túlárazva adta el osztálytársainak a rágógumit. Felrázná a régió tőzsdéit, megrögzött republikánus, de Trumpot csak jobb híján támogatta, egy újságírót pedig nemrég azzal lepett meg, hogy közös ebédjük kellős közepén hidegvérrel lemészárolt egy leguánt.
Az értéktőzsde tette közzé az Alteo vezetőségének értékelését.
Várhatóan már a héten megindul a kereskedés az Aegon és az Union biztosító anyacégének részvényeivel.
Az előrelátás – legyen szó bármilyen területről – képes szavatolni a nyugalmunkat, biztonságot ad számunkra és környezetünk számára egyaránt. Munkavállalóként, családfenntartóként, fiatalként, idősebbként, de akár például munkáltatóként, felelős vezetőként is kitüntetett szerepe lehet a különböző megtakarítási formáknak, mint az előre tervezés legkézenfekvőbb eszközeinek. Az elmúlt időszak nehézségei pedig még inkább megtanítottak arra, hogy az öngondoskodás, illetve környezetünk erre való ösztönzése mindig kifizetődő. Utóbbi felelőssége különösképpen érinti a vezetőket. Nagy Csabával, az ÖPOSZ elnökével és az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatójával, valamint Végh Richárddal, a BÉT vezérigazgatójával beszélgettünk arról, hogy ők hogyan látják mindezt.
Szerdán tízezer forint alá is benézett az OTP részvényárfolyama a BÉT-en. Utoljára jó másfél éve jegyezték ilyen alacsony értéken a jelentős orosz és ukrán kitettséggel rendelkező nagybank papírjait.
A sikereket sorra halmozó informatikai vállalkozás mégsem vásárolja fel a TeleGroupot és érdekeltségeit.